Udvaros Dorottya és Bodrogi Gyula szerint nem meglepő Vidnyánszky Attila lemondása
A Nemzeti Színház igazgatójának a pénteki baleset után történt lemondását Udvaros Dorottya és Bodrogi Gyula is érthetőnek nevezte.
A Nemzeti Színház igazgatójának a pénteki baleset után történt lemondását Udvaros Dorottya és Bodrogi Gyula is érthetőnek nevezte.
A Nemzeti Színházban történt balesetet feltáró belső vizsgálat akár két hétig is eltarthat, mondta Mihályi Győző, a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
A két színész már jobban van, de még nem hagyhatták el a kórházat.
A két színészt ért baleset után jelentette be lemondását.
A Semmelweis Egyetem tájékoztatása szerint Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó állapota stabil, de még nem hagyhatták el a Traumatológiai Klinikát.
Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó kórházba került, sajtóértesülések szerint meg is kellett őket operálni.
Igen, a gaz merániak olyan gonosz szavakra tanítják a gyerekeiket Vidnyánszky Attila sokadik Bánk bán-rendezésében, mint a liberalizmus, igen, a Nyugatról érkezett, nőnek öltözött férfit elküldik benne a fenébe, mégsem ez a probléma az előadással. Kritika a Nemzeti Színház új bemutatójáról.
A független színházak némelyike már csődbe jutott, lesz, amelyik csak a jövő évadban fog, a kormány százmilliókat vont el a színházaktól, de a legfontosabb dolgokra azért marad energia.
Harminckét fővárosi és vidéki színház igazgatója kéri azt a kulturális kormányzattól, hogy az előadóművészet állami támogatása minél hamarabb a válságok előtti időszak mértékére álljon vissza. Persze, a kérés mellett azt is hozzáteszik, hogy „a kulturális kormányzat számíthat" rájuk.
A produkció a Vidnyánszky Attila-féle színházi olimpia megnyitójának része lesz.